Jégen tartózkodás szabályai
Írta: gejzaza - Dátum: 2010. 01. 27. - 14:02

A hideg időjárás miatt egyre több vízterület fagy be, azonban ezek felülete még nem elég szilárd ahhoz, hogy az bárkit is elbírjon. A szabadvizek befagyott területe gyermekre és felnőttre egyaránt vonzerőt gyakorol, ugyanakkor veszélyeket is rejt magában.

 


Teljes hír

A jégbeszakadásoknak gyakran halálos kimenetelű végkifejlete van, az emberek felelőtlen viselkedésének és a jég tulajdonságának nem megfelelő ismerete miatt. A hirtelen hőmérsékletváltozások, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatja a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé, kiismerhetetlenné válhat.

 

A szabadvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha az kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog. Azonban még a biztonságosnak ítélt jégre is TILOS rámenni éjszaka, korlátozott látási viszonyok között, járművel – a biztonságos munkavégzés kivételével –, kikötők és veszteglőhelyek területén valamint a folyókon.

 

A szabadvizek jegére nem csak a sportolásra, csúszkálásra vágyók mennek, hanem azok is, akik horgászat, illetve szellőztetés céljából léket vágnak. Lékvágása esetén a jégmentessé vált területet legalább 50 méter távolságból felismerhető módon meg kell jelölni. Az 1 m2-t meghaladó területű léket nem elég megjelölni, azt 1 m magasságban, legalább 10 cm széles piros-fehér csíkozású korláttal körül kell határolni.

 

Néhány jó tanács:

 

Soha ne menjünk egyedül a jégre, ne álljunk szorosan egymás mellé nagy csoportban és lehetőleg folyamatosan mozogjunk, ne egy helyben ácsorogjunk!

 

A jégen tartózkodás során, gyanús ropogás, recsegés esetén, azonnal hasra kell feküdni a jégre, hogy az minél nagyobb felületen legyen terhelve és meg kell próbálni a legközelebbi biztos pontot (partot, stéget) hason csúszva elérni. Beszakadás esetén igyekezni kell a jég szélében megkapaszkodni és lábbal a legközelebbi biztos pont felé lökni magunkat és közben segítséget kérni. A megkapaszkodás, illetve a part felé igyekvés során kerülni kell a felesleges mozdulatokat, hogy a ruházatban keletkezett szigetelő légréteg ne tudjon kijönni. Partot érés után azonnal meleg helyre kell menni, meg kell szárítkozni és forró, meleg italt kell fogyasztani, de kerülni kell a kávé és az alkohol fogyasztását.

 

Ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ez csak tetézheti a bajt. Életünket kockáztathatjuk, illetve további beszakadások keletkezhetnek. Hívjunk segítséget! A mentést végzőt kötelekkel illetve társakkal biztosítsuk! Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, ruhadarabot nyújtsunk a jégbeszakadtnak, ha többen vagyunk, egymás lábát fogva – mint egy hason fekvő lánc- segíthetünk. A mentést követően hívjunk mentőt!

 

Mindenképp érdeklődjenek a területileg illetékes rendőrkapitányság ügyeletén, hogy a jég alkalmas-e a jégen tartózkodásra. Amennyiben nem kapnak megnyugtató választ, ne menjenek a szabad vizek jegére, ilyenkor lehetőség szerint inkább válasszák a műjégpályákat.

 

Szolnok, 2010. január 25.

 

 

BUSI LÁSZLÓ r. alezredes sk.

rendőrségi főtanácsos

kapitányságvezető